Nem szeretem a nagyvállalatokat, azt, hogy személytelenek. Nem tetszik az olyan márkanév, amely mögött nem látok egy konkrét személyt, aki felelősséget vállal a cég ügyeiért. A nagyvállalat egy különös cégforma, egy szellem, egy nem létező személy, akihez mégis úgy viszonyulunk, mintha valójában egy élettel teli személy lenne. Sőt, még azt is állíthatnánk, hogy kicsit felettünk, egy fokkal magasabban áll az élő formák hierarchiájában.
Nevetségesek számomra a társalgási marketingről szóló szövegelések, amikor a marketingszakemberek azt próbálják elhitetni velünk, hogy az autógyárak beszélgetnek a fogyasztókkal. Ugyanúgy, ahogy nem beszélgethetünk pl. Magyarországgal, hiszen Magyarország sem létezik mint személy, úgy egyetlen vállalattal sem tudunk beszélgetni. Ha ennek ellenére mégis azt állítod, hogy igen, akkor pont olyan hibbant vagy, mint a barátom, aki kamaszkorában berúgva próbált beszélgetni a radiátorral.
Minden alkalommal, amikor erre lehetőség van, inkább a saját cégemnek segítek, vagy egy olyan társaságnak, amely mögött látom a tulajdonost, a felelős személyt. És ugyanígy járok el a (be)vásárlásnál is.
