Avagy: Hogyan érd el, hogy jobb legyen olvasni az írásaidat?

Nemcsak a tartalom a fontos. A külalak is sokat számít.

Az olyan rövid levelek, amelyek könnyen olvashatók, rövid bekezdésekből állnak, az egyik sem hosszabb 3-5 sornál.

Minden egyes bekezdés egy gondolatot tartalmaz, vagy pedig egy dologra hívja fel a figyelmet.

Az ilyen leveleket könnyű olvasni, és ugyanilyen könnyű ezekre válaszolni is, mivel egyesével, bekezdésenként tudunk válaszolni. Ez elsősorban az olyan leveleknél előny, ahol nem lehet egyszerre és azonnal minden egyes bekezdésre (gondolatra, felvetésre) válaszolni.

Ha már tudjuk a választ, a bekezdés végére megyünk, és már írhatjuk is a gondolatainkat, megjegyzéseinket, stb.,… és már készen is van a válasz az ilyen levélre.

Az ilyen levelek azon kívül, hogy rövidek, áttekinthetőek is.

Teljesen másként néznek ki az olyan levelek, amelyeknek szinte csak egyetlen bekezdése van. Az olvasónak nincs helye arra, hogy megálljon, és hogy ott a szükséges megjegyzéseket beírja, feljegyezze. Mindig azt kell keresnie, hol is tart tulajdonképpen, és azt kell kérdeznie, mi van valójában elintézve, és mi vár még megoldásra, illetve hogy miről is szól valójában a levél, valamint hogy mi benne a leglényegesebb megállapítás.

Ha minden egyben van, sosem világos, mire adtunk már választ, és hogy tulajdonképpen minden felmerülő kérdésre válaszoltunk-e már. Az ilyen levelek mindig csak az időt rabolják, és valami nagyon kellemetlen dologként jelennek meg azok számára, akik megpróbálnak válaszolni rájuk.

Ez az írás a TYP magazinban jelent meg. Téged is emlékeztet valamire?:)